2011. június 11., szombat

leltár

Lassan 3 hónapja, hogy nem írtam ide egy sort sem. 
Pedig készítettem azóta ezt-azt. :)

Bár az igazság az, hogy az utóbbi időben leginkább odakint szorgoskodtam. 
Idén nagyon sokat változott, fejlődött a kertünk. Tavaly ősszel füvesítettünk, nagyon sokat dolgoztunk, dolgozunk vele, de megéri. Kialakítottunk egy kis veteményeskertet kb. 16 négyzetméteren, ahol paradicsomot, paprikát, retket, salátát, sárgarépát, petrezselymet, kaprot, fokhagymát, epret termesztünk, nem sokat, éppen csak annyit, hogy a gyerekek láthassák, így is lehet. :) Van a ház mellett egy kis fűszernövényes rész is mentával, citromfűvel, bazsalikommal, zsályával, rozmaringgal, levendulával, lestyánnal, snidlinggel, tárkonnyal. Magról vetettünk a fiúkkal körömvirágot, kúpvirágot, bársonyvirágot, dísznapraforgót és dísztököt is. :) Van néhány gyümölcsfánk, a legidősebbet 3 évvel ezelőtt ültettük, de azért volt már pár szem meggyünk, cseresznyénk, érik a sárgabarack és az alma. Na meg a rózsa és a lonc...
Pár nappal ezelőtt gondoltam lefotózom a virágokat a kertben és ahogy haladtam sorban egészen elámultam, hogy nilyen sok növényünk van és, hogy mennyire jó ez nekem, nekünk, hogy mennyire szeretek itt lakni... Hálás vagyok, hogy ezt magaménak tudhatom.
A fotók egy részét kiválogattam és feltöltöttem a flickr galériámba, aztán továbbgondoltam a dolgot, kinyomtattam pár képet és készítettem egy gyors, végtelenül egyszerű scrapbook oldalt magamnak:


Szerintem ehhez a sok zöld színhez nagyon jól passzol a kraft háttér. :) A fotókon kívűl Yabo kraft kartont és címkét használtam, varrógéppel fehér cérnával varrtam az elválasztó vonalakat, a címet, alcímet, nyomdáztam és kézzel írtam a kommentárt, ami itt most egy felsorolás, semmi más.

Egy közeli:

Most így hirtelen ennyi. :)

5 megjegyzés:

Budaházi Brigitta írta...

Ó, Franci, büszke lehetsz a szépséges növényeidre, magadra és erre a csodás oldalra, amin megörökítetted! Felüdülés látni.

Janka írta...

szépséges, Franci! nekem tetszik ez a szimmetrikus, kockás elrendezés. A varrás ötletés irigylem tőled, én mindig elfelejtem alkalmazni :D
A kerted meg csodaszép! Remélem, nyáron élőben is láthatom :)

ScrapMona írta...

Azt a mindenit ez de jóóóó lett. Imádom :)))

Szabina írta...

A kerted nagyon szép, tanusíthatom :) nagyon nagyon tetszik az oldalad egyszerűsége, a szimmetrikus elrendezése, és tényleg baromi jól passzol a sok zöld a krafthoz :)

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Gyönyörűséges oldal Franci és nagyon irigylem hogy már ilyen szép a kertetek!!! :) Tudod, hogy Ali liftelt téged? :P
http://aliedwards.com/2011/06/around-the-yard-via-instax.html (későbbi a bejegyzés, szóval biztos!!!) :)