2011. január 17., hétfő

A 365 és én

Talán emlékeztek még páran, hogy tavaly elkezdtem a projekt 365-öt én is. 
Minden nap egy fotó egy teljes éven keresztül. 
Bevallom nem gondoltam, hogy ezt én meg tudom csinálni. Nem vagyok kitartó típus, sőt inkább mindig mindent félbehagyok. :P
Aztán elkezdtem. 
Aztán azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem is erőlködöm, hanem egyre természetesebbé vált, hogy fotózok. :)
Én nem egy témára összpontosítottam, a célom csak annyi volt, hogy rendszeresen fotózzak (a hétköznapi életünkről.) Nagyon nagyon nagyon sok fotó készült ezalatt az egy év alatt és én ennek borzasztóan örülök. (Le sem merem írni, hogy összesen mennyi fájl van a 2010-es Fényképek mappánkban, a számítógépen.)
Minden hónap végén egy-egy összefoglaló oldalt is készítettem a fotókból, digiben.  Mostanra sikerült befejeznem mind a 12 oldalt. S bár 6! fotó hiányzik a projektből, mégis óriási sikerként élem meg ezt a dolgot. Őrült jó érzés végignézni a képeket. 




Azt még nem döntöttem el, hogy pontosan milyen formában, de szeretném kézzelfoghatóvá tenni ezt az albumot a közeljövőben, helyet adva a végén egy tartalomjegyzékszerű képleírás sorozatnak is.
(Ha van rá igény, akkor nagyon szívesen közzéteszem a template-et, amit a projekthez készítettem és használtam. )

7 megjegyzés:

Kata írta...

Hűű! Szívből gratulálok! Idén, úgy láttam, nagyon sokan belevágtak, biztosan kelendő lesz a template-d.

Bíró Ágnes írta...

Franci én is gratulálok, hogy végig csináltad!! Nagyszerű lett az eredmény! A templated pedig tuti kelendő lesz..köhöm én máris beneveznék rá. :)

Timi írta...

Ez fantasztikus, hogy végigcsináltad Franci! Gratulálok, és nagyon nagy kedvet csináltál nekem is!!!!! A template-re én is jelentkezem, pláne így, hogy szeretném végigcsinálni!

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Gratulálok!!! Nagyon ügyes vagy!! Imádom az összes oldalt! :)

Janka írta...

ÁLLATI!!!! Imádom, Franci! Annyira jó nézegetni egészében. Mindenképpen csináltasd meg valami kézzelfogható formában, mert megéri.

ScrapMona írta...

Olyan klassz így egyben látni a képeket, az életetekbe enged egy kis bepillantást :))
Mi van a másik bloggal? Lesem, de mostanában semmi. Tessék kérem folytatni.

Kisnyul / Andi írta...

Franci, sokat nézegettem a fotóidat és idén én is elkezdtem. negyon örülnék a templatednek, mert valahogy én is majd szeretném kézzel foghatóvá tenni. Elöször a heti egy oldalon gondolkodtam, de utána számoltam és maradok a havi egy dupla oldalnál. :)